Standard gyár története
A Standard gyár kezdeti története az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt-hez kötődik. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. távbeszélő és távíró-osztályaiból vált ki és lett önálló gyár 1928. január elsejétől. Korábban telefonközpontokat, telefonkészülékeket gyártott, de a rádiókészülékek gyártását is elkezdte 1926-28-ban, Standard márkanévvel.
 |
|
A 4B, a 3A, a Standardyne, majd a 30-as évek elején a gyűjtők körében a mai napig közkedvelt Darlig rádiót tervezték és gyártották. A hazai rádiógyártás meghatározójává válik, hiszen az elsők között kezdi el a készülékek, valamint az alkatrészek gyártását, amelyet az 1948-as államosításig végez. Készülékei széles választékkal vannak jelen folyamatosan a piacon. Hamar ismertté válnak a Standard rádiók, a fejhallgatók, a „Conus” hangszórók, a Standard erősítők. 1932-ben a Standard kapott megbízást a székesfehérvári rádió távíróállomás bővítésére és a Postának egy 25 kW-os műsorszórásra is alkalmas távíróadót szállít le. Később több hasonló nagyteljesítményű adót készít el külföldi megrendelésekre is. Az 1930-as években gyártottak hordozható adó-vevőkészüléket is katonai megrendelésre. 1941-ben a Honvédelmi Minisztérium rendelése alapján az R-4 adóvevőket gyártják, amelyeket a Botond gépkocsikba kerültek, de gyártottak légvédelmi figyelő-és riasztó berendezéseket, több fajta lokátor típust (Bagoly, Borbála, Sas). 1942-ben EKA védjeggyel hozott forgalomba 3 800 rádiókészüléket, de a Telefunken számára is készültek Telefunken tervek alapján rádió vevőkészülékek.
A magyarországi telefonhálózat fejlesztésében is fontos szerepet tölt be, az egyik fontos állomása volt, amikor 1928-ban Budapesten üzembe helyezik az első forgókefés (Rotary rendszerű) 7A típusjelű központot. Ezek a központok (7A1, 7A2) több mint, ötven évig szolgálták a magyar távközlést. A Standard Villamossági Rt. nem csak Magyarországra, hanem a környező országokba és a Közel-Keletre is szállította a Rotary központokat. A központokat már előkészítették az automata helyközi kapcsolások elvégzésére is, de a háború közbeszólt. A második világháború előtt a Standard Rt. volt hazánk egyik legjelentősebb híradástechnikai vállalata. A cég termékei egyaránt megtalálhatóak voltak a HM, BM és a Posta eszközei között, de a rádiók és a telefonok közül sok típus a lakosság számára készült. A vállalat a háborút viszonylag kedvezően úszta meg. Gépparkjának nagy része épségben maradt, s azokat sem a németek, sem az oroszok nem vitték e. 1949. decemberében a Standard Villamossági Rt.-t államosították. A Standard gyár államosításához egy szabotázs- és kémperre volt szükség, a gyár vezetőinek egy részét (többek között: Geiger Imre vezérigazgatót, akit 1954-ben halálra ítélnek, Dr. Kozma László műszaki igazgatót) 1949. november 25-én letartóztatják. 1950-től BHG (Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) néven termel tovább. A cég legnagyobb megrendelői továbbra is a HM, a BM és a Posta maradtak. Elsősorban rádiókat, adó- és vevőkészülékeket, valamint CB és LB telefonkészülékeket és központokat gyártottak itt, szigorú tervutasításos rendszerben. A BHG komoly fejlesztésekbe kezdett a telefonközpontok terén. 1959-ben kifejlesztették az ikerhidas Crossbar rendszerű kapcsolómezőt, majd 1962-ben a Teréz központ épületében üzembe helyezték az első elektronikusan vezérelt Crossbar központot. Termékei Algériában, Brazíliában, Görög- és Lengyelországban, valamint Kubában és Irakban hirdették a magyar mérnöki tudást. A gyár a sikereivel elérte, hogy kizárólag a telefontechnikára specializálódhasson. Eredményeiket a Nyugat is elismerte: ennek tudható be, hogy hosszas előkészítő munka után 1968-ban műszaki együttműködési szerződést köthettek a svéd Ericssonnal, aki a Standard gyárnak az egyik tulajdonosa volt 1933-ig. A vállalat számára a gazdasági csúcsot az 1965-1986 közötti időszak jelentette. Ezen időszak alatt jött létre a tatabányai, a szekszárdi, a kunhegyesi, majd a debreceni telephely. A rendszerváltás előtt négy esztendővel a gyárhoz csapták a csődbe ment Híradótechnika Vállalatot, amely elsősorban a Néphadseregnek és a külügynek termelt. A csatlakozással hat vidéki és három budapesti gyáregységre nőtt a BHG.
Több nagy megrendelő a leszállított eszközöket nem fizette ki, vagy nem tudta kifizetni, ezért 1989-ben a vállalat nagy veszteségeket halmoz fel. 1991-ben egy meghirdetett tenderen a BHG - Northern Telecom együttes vesztett, amely végül a vállalat széteséséhez vezetett.
Kollár Ernő írása
HA 5 DB
Irodalomjegyzék:
Dr. Vajda Endre, A Magyar Híradástechnika évszázada, MTESz belső kiadvány!
Kiadó: Híradástechnika Egyesület
Internetes irodalom:
http://hvg.hu magyar márkák története, http://mek.niif.hu
|
